– Megváltoztak a körülmények. Fejlődtünk, satöbbi – mondja zavartan. Figyelem őt, a röhejes, most állítólag “menő”, bokáig érő szűk öltönynadrágban, látom, ahogy a márkás ing feszül rajta a zakó alatt, és idegesen pörgeti a kezében a foncsorozott napszemüveget. És belelátok a gondolataiba, szerintem. Gondolatban, lefogadom, egy brutál vékony, izmos, hosszú lábú, karcsú derekú – amilyen, megjegyzem, én is voltam – huszonéves szőkével vigasztalódik, és alig várja, hogy vége legyen ennek az egésznek.
– Egyetértek – szólok hosszú hallgatás után. – Nem könnyű egy klimaxos nővel élni – teszem hozzá. Némi szemétkedés nekem is belefér, főleg azok után, hogy még mindig rém dühös vagyok a szőke asszisztensre, aki elszerette a férjemet. – Hőhullámok, ingerültség, aztán a két tizenéves gyerek problémái. Persze, mind elvették az időt az intimitástól.
Bálint meghökkenve néz rám. Nem ezt várta.
Ó, de hálás vagyok a húgomnak, hogy két hónapja bevett a meditációs óráira. Nem hittem, hogy meg tudom csinálni, amit tanácsolt, de Bálint tekintetéért megérte.
– Értem – köszörüli meg a torkát az ügyvéd, aki mellesleg a férjem céges ügyeit is intézi emberemlékezet óta. – Akkor megállapodtok, hogy közös megegyezéssel elváltok, a gyerekek közös felügyeletével?
– Lívia az anyjuk – néz rám komolyan Bálint. – Az ő felügyeletével, de persze jöhetnek hozzám, amikor csak akarnak.
Felidézem, hogy Bernadette, szigorúan e-vel a végén, az asszisztens beül a férjem kabriójába – ami szerintem röhejes autóválasztás az ő korában – fújja a szőke haját a szél, és a franc se tudja, honnan, de rögtön beúszik a sláger: “az leszek, aki ma téged hazakísér”, és elmosolyodom.
– Persze – bólintok. – Esetleg, ha elutazom, akkor egy-egy hetet nálad lehetnek? – érdeklődöm aggodalmas arccal.
– Te? Hová utazol? – mered rám.
– Az új állásomban utaznom is kell majd – vonom meg a vállam. Közben lelki szemeim előtt látom, ahogy a húgom bátorítóan felfelé mutatja a hüvelykujját. Bálint zavartan lebiggyeszti a száját, megdörzsöli a homlokát, és bólint.
– Hát persze.
Tényleg jó lesz, amikor a gyerekeink egy hét alatt kikészítik Bernadette-et, e-vel. Nem lelkesednek érte túlzottan.
– Na jó, ha valóban megegyeztetek erről is, ahogy a múltkor a vagyonmegosztásról és a gyerektartás mértékéről, akkor semmi akadálya annak, hogy elváljatok – töri meg a csendet az ügyvéd. – A bíróság jóvá fogja hagyni a válást egy végzéssel.
Bálint a kezébe veszi a telefonját. Tudom, hogy a nőnek akar írni, hogy végre szabad lett, de aztán rám néz, és inkább bepattintja a mobilt a zsebébe. A napszemüveggel játszik.
Fura, hogy milyen régen nem ültünk együtt, egy helyiségben a férjemmel. Még a nyaraláson is közölte, hogy nem fog ennyit kajálni, mert fogyni akar, tehát csak a vacsorákon ült le mellénk. Érdekes, hogy akkor még hárítottam a dolgot.
– Igen. Örülök, hogy így történt – állok fel, és igyekszem mosolyt erőltetni az arcomra. A hőhullám olyan erővel tör rám, hogy majdnem elájulok. Muszáj mantráznom, hogy jól vagyok. Rohadék klimax, még csak negyvennyolc vagyok, húzzál el innen!
Nem tudom, hogy éli túl az ügyvéd a puszizkodást, szerintem ráfolyt a sminkem. Bálint felé csak intek, és mosolygok, közben a húgomra gondolok. Igen, megcsinálom bőgés nélkül!
Remeg a lábam a tűsarkaimon, mire leérek az épület elé.
Bálint mögöttem jön, foncsorozott napszemüvege elrejti az érzéseit, már ha vannak neki.
Előveszem a slusszkulcsot a táskámból.
Hátrafordulok, és mosolygok.
Ő is mosolyog, bár elég erőltetetten.
Aztán a kabrió ajtaja kinyílik, és igyekszem kecsesen bepattanni.
Őszintén, nem tudom, miért ragaszkodtam hozzá, hogy a kocsija az enyém legyen. A húgom sem értette. “De hát inkább kérd el az árát!”, javasolta.
Nem. Ez volt az az autó, amivel minden elkezdődött. Amikor megláttam, mit vett, a sejtésem bizonyossággá vált. És csak pár napig kellett délután ötkor várnom a Kassáknál, mire megláttam a nővel a kabrióban. Bernadette, e-vel ott smárolt a férjemmel a piros lámpánál.
Az volt a teljes lealázásom: nyolc kiló túlsúly, hőhullámok, kontra huszonéves szőke.
Bálint, ahogy lebuktattam, előállt a válással.
Egy hónap múlva elfogadtam egy állásajánlatot, amit csak azért nem tettem korábban, mert nem akartam, hogy sikeresebbnek tűnjek nála.
Ülök a kabrióban, amit első látásra utáltam, a gázra lépek, és érzem, ahogy lobog a hajam a szélben.
Szabad vagyok, még lehetek boldog, mantrázom, és közben csurog a könnyem.
(Megjelent a Nők Lapja Menopauza című magazinban, 2023-ban)
